A Medves lapos és környéke.

A földtani látványosságokban gazdag tájakat talán kora tavasszal érdemes bejárni, mielőtt elborítja őket a zöld. Izgalmas hétvégi kiruccanást tehetünk például a Karancs–Medves vidékének kétpúpú hegyére, a Szilváskőre, ahol nemritkán nyáron is található hó, az iránytűt “titokzatos” erő téríti el, bazaltoszlopok törnek az égbe, s a század elején mély hasadékok nyíltak az idős bükkös sziklái között.

>Az imént felsorolt érdekes látnivalók kicsi területen, Rónabánya után egy mindössze 2-3 kilométeres turistaút mentén sorakoznak, és a Szilváskő csúcsára való feljutást legföljebb kisebb emelkedők nehezítik...
>Kelet felé elhagyva Salgótarján városát, utunk a Salgó-rally versenyeiről ismertté vált ceredi úton kapaszkodik fel a Medves lábára. A kanyargó út rézsűje sárgás színű, párhuzamosan vagy ferdén rétegzett üledékeket tár fel, s ezekből domborműként emelkednek ki az eróziónak jobban ellenálló homokkő konkréciók*. A figyelmesebbek az üledékekben majdnem függőlegesen álló, sötét színű bazaltteléreket is fölismerhetnek. Mielőtt elérnénk Rónafalunak a hegy oldalába fecskefészekszerűen “feltapasztott” házait, a kanyarokból még sorra végignézhetjük a környező hegyeket: a fekvő elefántra emlékeztető, a palócok Olimposzának is nevezett Karancsot, a felújításra régóta váró, de csak most nemrég fedél alá került Salgó várát, a Boszorkánykőt és a városra tekintő Pécskőt.
A zsáktelepülés bekötőútját elhagyva baloldalt (az út északi oldalán) meredek, sárgásfehér színű kőzetfal szakad alá. Ez a bányászok által “fejírkő”-nek nevezett vulkáni képződmény a szén kutatásakor fontos szerepet töltött be. Minden bányász jól tudta: szén csak e fölött, alatta nem található. Lassan megérkezünk Rónabánya katonás rendben sorakozó bányászkolóniájába. Ez a település a bányászattal együtt született, és – sajnos – annak megszűnésével pusztulásnak is indult. Az üdülőfaluként talán megmenthető Rónabánya a gyalogtúrára autóval érkezők kiindulási bázisa.

Kialakulásukat tekintve különlegesek a Szilváskő barlangszerű járatai. A tetőszintbe mélyedő széles hasadékok úgy keletkeztek, hogy a bazalt alól kitermelték az idősebb, miocén kori szénrétegeket, s a felhagyott bányajáratok beomlásával a felszínig nyíló repedések jöttek létre. A barlangászok már több mint tíz járatot tártak fel ebből a szakemberek által konzekvenciabarlangnak nevezett ritka barlangtípusból, mintegy 200 méter összhosszúságban.

Rónabánya után a földút rézsűje az úgynevezett alsó-riolittufát tárja fel. Ha egy kisebb kitérőt teszünk észak felé (vagyis a település keleti szélén egy kissé visszafordulunk), megnézhetjük a riolittufára települő “bagós” III. széntelep kibúvását (a telep hajdan füstölgött, majd kiégett, innen a jelző). Ha még tovább haladunk északkeleti irányban, megtekinthetjük a Szilváskői-táró (másképpen: a IV. számú Gusztáv-táró) bejáratának maradványait. Onnan indult a főfeltáró vágat a széntermelő helyhez.

Visszatérve eredeti útirányunkhoz, a túrát – a kiépített pihenőhely mellett elhaladva – a sárga háromszög jelzésen folytathatjuk. A bükkösben határozott irányú, lövészárokra emlékeztető mélyedéseket figyelhetünk meg, ezek a szénfeltáró vágatok felszakadt részei.

A Nagy-Szilváskő 20 méteres bazaltoszlopai

Később ismét ember alkotta alakzatokkal találkozhatunk. Először egy formás meddőhányóval, az egykori kőbányászat maradványával, tanújával. Kora megbecsülhető a belőle kinövő bükkfák méretéből. Maga a kőbánya feltárja a “széntelepes összlet” homokos összetételű üledékeit és a bazaltot. Benne jól megfigyelhető a lávafolyás és az üledék érintkezési vonala: a magas hőmérséklet hatására az üledék megfeketedett. A két réteg találkozása mentén a bazalt lemezes elválású (vízszintes), arra függőleges, majd vízszintes oszlopok települnek. Ez a földtani forma nem túlságosan gyakori, keletkezését mindmáig nem tudjuk pontosan megmagyarázni. (Az oszloposság következménye: a kőzet kihűlésekor bekövetkező zsugorodás.) A bányától nyugatra van egy másik kőfejtő is, ott a bazaltnak – az oszloposságán kívül – az ívesen hajlott lemezessége is tanulmányozható.  

Földtani ritkaság: egymásra merőleges bazaltoszlopok

A jelzett utat követve, a meredek kaptató előtt a gerinc nyugati oldalán újabb bányát fedezhetünk föl. Ez arról híres, hogy kőzetének szerkezete – ellentétben az előbbiek tömött szövetű bazaltjával – lyukacsos, tehát könnyen szétesik. Mindhárom kőbánya kövét a bükkösben most is látható nyiladék nyomvonalán haladó siklón Rónabányáig, onnan pedig a szénszállítás céljára kiépített függő kötélpályán Zagyvarónára vitték le.

Megbolondult tájolóFelérve a tetőre, óriási hasadék tátong előttünk. Vegyük a fáradtságot, menjünk le az aljára, s nézzünk bele a hegy gyomrába! Láthatjuk a vulkáni működés első szakaszában kiszórt, rétegzett hamut a lapillikkel*, a vulkáni bombákkal és lávafoszlányokkal együtt. Ha figyelmesebben megnézzük őket, olyan bombákat is fölfedezhetünk, amelyek becsapódásukkor meghajlították a befogadó kőzet rétegzettségét. Találhatunk olyan kőzetdarabokat is, amelyeket túránk elején már láthattunk: sárgás színű üledékeket és fehéres riolittufát. Ezeket könnyen felismerhetjük a környezetüktől elütő színükről.

Ha tájolónkat a hasadék északkeleti végén, szorosan a tufafal előtt elhúzzuk, meglepő dolgot tapasztalunk. A műszer mintha “megbolondult” volna, összevissza mutatja az “északi” irányt. Magyarázata egyszerű: a piroklasztitban* a rendesnél nagyobb mennyiségű magnetit található, s az érzékeny tűt az téríti ki a helyes irányból.

Az alábányászás hatására megnyílt a föld

A szűk és egyre mélyülő hasadékban különleges mikroklíma alakult ki. A mindkét végén zárt hasadék úgy működik, mint a jégbarlang. A nehezebb hideg levegő megül benne, és azt zártságánál fogva sem a légáramlatok, sem a meleg levegő nem tudják kiszorítani onnan. Így előfordul, hogy nyáron is hó, helyesebben firn található a hasadék alján. (Egyébként két majdnem párhuzamos szakadásrendszer is húzódik a gerincen: a nyugati szűkebb és mélyebb. Benne nagyobb eséllyel marad meg a hó, ám nehezebb megközelíteni.)
Visszatérve a fő hasadékhoz, annak délnyugati végét egy hatalmas beszakadt sziklatömb zárja le. A hasadék felőli oldaláról nehezen, de feljuthatunk a sziklatömb tetejére, ám a túloldalán már nem tudunk lemászni. Ha a folytatását is meg akarjuk nézni, kénytelenek vagyunk visszamenni a kiépített ösvényre.
Mielőtt megkerülnénk a hegyet, a gerinc északkeleti végén kilátóhelyre állhatunk, az alattunk sorakozó bazaltorgonák tetejére. Róluk észak felé végignézhetjük a határhoz közelebbi szlovákiai falvakat és hegyeket, keleten pedig a glaukonitos* homokkőből álló Szerkövet és a bazalttal koronázott Kis- és Nagy-kő csúcsait. Tiszta időben jól látszik a Bükkhöz tartozó Bélkő fehéren világító mészkőbányájának teraszos fala. Megkerülve a hegyet, a védőkorlát alatt bebújhatunk a hasadékba, hogy a maradék részét is bejárhassuk. Igazában ekkor látható jól, hogy van egy keresztirányú hasadékrendszer is, és az elmetszi a fő szurdokot.

Napszúrásos bazalt                                            

A Kis-Szilváskő csúcsához déli irányban a nyergen áthaladva folytatódik utunk. A meredek falakkal határolt szikla tisztán lávabazaltból áll, az lemezes szerkezetű és rücskös felületű. E megjelenési formáját illették a kőbányászok “kukoricacsöves” vagy “napszúrásos” bazaltnak. A napsugárzás hatására – persze, hosszú idő alatt – a kőzet átkristályosodott. A gömbölyded formájú kristályos gócok leváltak, mint a kukoricaszemek a torzsáról, s visszamaradt annak durva felülete, a “cső”. A kockakövet faragó ritzerek kerülték az ilyen anyagot, sőt, a jó minőségű bazaltot külön letakarták, hogy ne érje a napfény.

Utolsó állomásunk a Nagy-Szilváskő oldalában elhelyezkedő kőbánya. Ez 20-25 méteres magasságban tárja fel az oszlopos bazaltot, és hármas tagoltságot mutat. A sziklafal alsó kétharmada tömött szövetű, kicsiny, megnyúlt hólyagokkal átjárt, négy-, öt- és hatszögletű, megdőlt hasábokból áll, s ezekre lemezes elválású bazalt, majd újra oszlopok következnek. A látvány talán nem mérhető a közeli somoskői “bazaltömlés”-sel, de attól nem sokban marad el.

Prakfalvi Péter